Nemrég hallottam egy előadást, amely arról szólt, hogy a szóhasználat, amelyre megtanítottak a szüleink, a kifejezések, amelyeket magunknak mondunk, mennyire befolyásolják a későbbi sikereinket.
Ki ne emlékezne gyerekkorából arra, amikor a szülei rászóltak, ha ezzel a felkiáltással közölte a szándékát: „Akarok egy fagyit!”
Szüleink kicsit pironkodva, remélve, hogy mások nem hallották, kijavítottak bennünket: „Nem akarok, szeretnék egy fagyit!”
Legtöbbször a fagyi reményében ezt el is ismételtük, és meg is lett az eredménye. Egyrészt vélhetően megkaptuk a fagyit, másrészt azonban ennek sokkal komolyabb következményei lettek.
Megtanultuk, hogy ha „akarok” valamit, az nem jó, míg a „szeretnék” valamit, az elfogadható.
Ahhoz, hogy megértsük, milyen jelentősége van ennek a tudatalattink számára, nézzük meg ezeket a szavakat nyelvtani szempontból:
Akarom:
ige E/1, kijelentő mód: Az az igemód, amellyel a beszélő jellegzetesen azt fejezi ki, hogy a cselekvés, történés, állapot valós és bizonyos a jelenben, ilyen volt a múltban vagy ilyen lesz a jövőben.
Szeretném:
ige, E/1, feltételes mód: Ez az igemód a cselekvést feltételhez kötöttként, óhajtottként vagy egyszerűen lehetségesként mutatja be.
Te jó ég!
Ez azt jelenti, hogy amikor jógyerekként megtanultuk, hogy úgy kell akarnunk valamit, hogy csupán szeretnénk azt, az egyben azt is jelenti, hogy tudat alatt elfogadtuk azt a tényt, hogy a vágyott dolog megszerzését mindössze egy lehetséges forgatókönyvként, vagy, ami még rosszabb, feltételhez kötött dologként értelmezzük.
Lényegében belénk ivódott, hogy a vágyainkért nem lehet felelősséget vállalni, hiszen ha csak szeretnénk, akkor az nem biztos, csak lehetséges, ráadásul függ mástól. Egyszóval, a tudatalattink számára egyértelművé vált, hogy a célok csupán lehetőségek, nem bizonyosságok.
Ez kis észrevétlennek tűnő udvariaskodás nagymértékben felelőssé tehető azért, hogy a legtöbb ember elfelejtett akarni.
Egész egyszerűen rengetegen elvesztették azt a képességüket, hogy ki tudjanak tűzni olyan célokat, amelyeket minden kétséget kizáró módon akarnak.
Amikor egy kisgyerek kimondja, hogy „Akarok egy fagyit!”, abban a pillanatban, ő látja magát a fagyival, sőt szinte már érzi az ízét is, emiatt elég sürgető lesz, hogy megkapja a fagyit.
Képzeld el, mi lenne, ha nem felejtetted volna el, hogy kell akarni az álmaidat! Szinte látnád magad előtt, sürgető lenne és nem lenne kétség velük kapcsolatban!
Szeretnéd ezt megélni?????
NEEEEE!
AKARD ezt megélni!
Hagyj fel a feltételes móddal!